Domschitz Mátyás - Kommunikáció, mint láttatás II.

Hogyan értjük meg egymást?

Mi történik, amikor azt mondom „esik az eső”?

 

Magától értetődő jelenségre kérdezünk rá. A mindennapi kommunikációban természetes módon megértjük egymást, de nehezen tudnánk  megmagyarázni, hogy mi is történik ekkor. Ám, ha jobban megértjük, tudatosabban szervezhetjük közös kommunikációs helyzeteinket, például az értekezleteket.

Függ a szituációtól, pontosítani kell, például: „Esik az eső” – mondjuk a barátunknak és odaadjuk a kezébe az esernyőt. Így megérti, hogy azt szeretnénk, ne ázzon el.

 Mikor megérti az eső esik mondatot:

· megérti, hogy odakint esik (valóság megismerés),

· Ezt a mondat közlése által érti meg, (a valóságról szóló tudás közlése), s eközben azt is meg kell értenie, hogy neki szóló közlési szándékkal bocsájtották ki a hangsort, azaz azt akarják, hogy tudja, hogy esik. Reprezentálja az „esik” külső valósága mellett, azt is, hogy azt akarják, hogy tudja, s ezzel a szándékkal mondják, amit mondanak. Reprezentálja a kijelentő belső valóságát, s ebben a szándékát.

· És reprezentálta, hogy más célja is volt ezzel a kijelentőnek, hogy azt akarják, hogy ne ázzon el.

Természeti probléma megoldása és a megismerés

 

Az egyszerűbb élőlények is reprezentálják valahogyan a számukra fontos környezetet. Minél fejlettebb az élőlény annál bonyolultabb és pontosabb modellel rendelkezik a környezetéről, és a környezetben helyes viselkedésről.

· A darwini lények

· A skinneri teremtmények

· A popperi teremtmények (környezetüket magukban modellező lények, környezeti viselkedésüket előre, hipotetikusan kipróbáló)

Az emberi kommunikáció eseteit mindig több ember együttmunkálkodása jellemzi. Amikor egy a személy igyekszik megoldani valamilyen problémáját, és jelen van egy másik, b személy is, a észleli b-t, és b észleli a-t. Mindkettőjük esetében vannak dolgok, amiket tudnak, illetve amiket nem tudnak a másikról. Közös nyilvános tér, olyan közös felkészültségek, amelyhez mind a ketten hozzáférnek. Zárt tér, amit a tud, s amit nem oszt meg b-vel (mert nem képes rá vagy nincsen szándékában). Vak terület, amit b tudhat a-ról, de a nem tudja.

Ismeretlen, amit a és b nem tud. Felmerül a kérdés, akkor ki tudja? Ez a terület egy a-hoz és b-hez képest külső megfigyelő számára feltárulkozhat esetleg.

Tud: A „tud” a személy számára a problémamegoldás idejében hozzáférhető problémamegoldó felkészültségekre utal. Sokféle felkészültség van: nem csupán „tényismereteket” kell annak tekinteni, és a felkészültségnek nem is kell feltétlenül a „fejben” lenni.

Nem tud: A „nem tud” azokra a felkészültségekre utal, amelyekkel vagy nem rendelkezik az adott személy, vagy a problémamegoldás idejében nem hozzáférhetők számára. Az első esetben a problémamegoldáshoz szükséges felkészültségek „nem láthatók” számára. Az emberi kommunikáció lehetővé teszi, hogy a nem elérhető felkészültségeknek egy része „láthatóvá” váljék – vagy úgy, hogy felkészültségeket (ismereteket, eljárásokat) lehet általa elsajátítani, vagy úgy, hogy a másik ember számára hozzáférhető felkészültségek felhasználhatóvá válnak a problémamegoldásban.

Nyílt tér: A közös felkészültség részben nyelvi karakterű. Ez részint magában foglalja a nyelv (anyanyelv) használatára vonatkozó kompetenciákat, a nyelv rögzítette kategoriális összefüggéseket és a nyelvi, nyelvhasználati szabályokat. Az azonos nyelvet beszélők e közös felkészültségei alapján egy nyelvi közösség jön létre. A közös nyelv mellett azonban vannak ennek a tartománynak olyan elemei, amelyek másfajta közös felkészültségek, pl. közös tapasztalatok, emlékek.

Vak terület: A vak területben vannak azok a felkészültségek, amelyeket valaki ugyan saját magáról nem tud, de az őt megfigyelő látja, hogy a problémamegoldása szempontjából a tudása hiányos. Lehet, hogy a megfigyelő b ezt látja, de nem osztja meg a-val, de ezt a felkészültségét felhasználja a „vakságát” a maga problémamegoldása érdekében. A versenytárs hiányosságainak ismerete előnyt jelenthet.

Az intencionalitás (szándékosság) tételezése a másikban

 

Popperi lények kialakíthatnak olyan alkalmazkodási modellt, amelyben a környezetükben élő popperi lényeket nemcsak külső magatartásukkal, hanem azok belső intencionális tartalmaikkal is modellezik.

Például: Azt „gondolják·” róluk, hogy ők is „gondolnak”, hogy nekik is szándékaik vannak.

E lények a másikat, mint szándékokat megvalósítót tételezik. Amennyiben ezek a lények társas lények, akkor egymás megismerésében kölcsönösen használják az intencionális hozzáállást. Az emberek ilyenek.

Tomasello hipotézise szerint a fajunkat jellemző hozzáállás, hogy fajtársainkat önmagunkhoz hasonló intencionális lényeknek tekintjük adja a sajátos emberi evolúció magyarázatát.

A közös figyelmi helyzet

 

Mikor a kiemelek egy mondattal az érzékelhető valóságból valamit, s elhanyagolom a többit. A mondat segítségével amit én látok, azt a másikkal láttatni tudom. A „láttatás” szándéka azt az intencionális tartalmat is feltételezi, hogy a másik „tud” látni, és a figyelmét fókuszálni. A láttatásban benne van, hogy a másikat szándékkal, belső intencionális tartalmakkal képzeljük el.

Diadikus és triadikus figyelem és munka

 

A szervezeti életben gyakori e kétféle figyelem. Amikor a dolgozó elmélyed a munkájában, egy témában, akkor a figyelme diadikus. Modellezi a munka tárgyát, s annak összefüggéseit. A munka egyre gyakrabban megköveteli, hogy másokkal megbeszéljünk egy témát, s ekkor a triadikus figyelemre van szükségünk.

Cselekvéskoordináció

 

Az emberek létrehozzák közös tudásaikat. Például egy összeszokott zenekar, vagy egy focicsapat tudása.

A felek kölcsönösen a problémamegoldás szempontjából kielégítően reprezentálják egymás felkészültségét. A tudásuk közössége úgy értelmezhető, hogy ami az egyikben (sajátvilágában) van, az más, de analóg azzal, ami a másikban van, s ez az analógia segít abban, hogy kölcsönösen kielégítően reprezentálják egymás cselekvését.

P. Veronika

---